Kategóriák
Covid19-igazolvány oltás oltási igazolás vakcina útlevél

Az Európai Parlament elfogadta a „Covid19-igazolvány” javaslatot

A Parlament csütörtökön elfogadta kiinduló álláspontját a járvány ideje alatt Európában szabad mozgást biztosító igazolványról szóló tárgyalásokra.

A képviselők egyetértettek, hogy a bizottsági javaslatban szereplő „digitális zöldigazolvány” helyett  „Covid19-igazolványnak” nevezett okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben.

A digitálisan vagy papírformátumban kiállítható igazolványnak tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy hogy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett koronavírus-fertőzésen. Azonban a Covid19-igazolványok nem működnek majd útiokmányként, és birtoklásuk nem válhat a szabad mozgáshoz fűződő jog gyakorlásának előfeltételévé, mondják a képviselők.

Az uniós állampolgárokra vonatkozó jogszabályjavaslatot 540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett, a nem uniós állampolgárokra vonatkozó jogszabályjavaslatot pedig 540 szavazattal, 80 ellenszavazat és 70 tartózkodás mellett hagyták jóvá. A szavazás szerdán zajlott, az eredményeket csütörtökön reggel jelentették be. Így most már a Parlament és a Tanács is készen áll a tárgyalások megkezdésére. Az intézmények célja, hogy a nyári turistaszezon kezdete előtt megállapodásra jussanak a jogszabály végső formájáról.

További utazási korlátozások tiltása, ingyenes koronavírus-teszt

Az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk, javasolja a Parlament. A képviselők hangsúlyozzák, hogy a tagállamoknak a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülése céljából és gazdasági okokból „egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket” kellene biztosítaniuk.

A nemzeti rendszerekkel kompatibilis igazolvány

A Parlament azt is biztosítani szeretné, hogy az uniós igazolvány az uniós jogszabályok szerint bevezetett tagállami kezdeményezésekkel összhangban működjön.

A tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség már engedélyezte (jelenleg ilyen a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen oltóanyag), mondják a képviselők. Minden tagállam maga döntheti el, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel.

Adatvédelmi biztosítékok

Az igazolványokat és az azokon található elektronikus bélyegzőket a csalás és hamisítás elkerülése érdekében ellenőrizni kell. Azonban az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem hoznak létre központi adatbázist. Az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények lesznek, így az európaiak gyakorolhatják az általános adatvédelmi rendelet  által biztosított jogaikat.

Világszinten elosztott, megfizethető oltás

A képviselők végül kiemelik, hogy a Covid19-oltóanyagokat nagy tömegben és megfizethető áron kell előállítani, és globálisan kell elosztani. Emellett  komoly aggodalmat fogalmaznak meg azon problémák miatt, amelyet a termelési és szállítási ütemtervet be nem tartó vállalatok okoznak.

Juan Fernando López Aguilar (S&D, Spanyolország) jelentéstevő szerint

„A schengeni rendszer működésébe vetett bizalom visszaszerzése érdekében kell bevezetnünk a Covid19-igazolványokat, de közben folytatnunk kell a harcot a koronavírus-járvány ellen. A tagállamoknak a biztonság érdekében össze kell hangolniuk a lépéseiket és biztosítaniuk kell polgáraik számára a szabad mozgást az Unióban. Az ingyenes oltás és tesztelés lehetőségének mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Az igazolvány elindulását követően a tagállamoknak nem lenne szabad újabb korlátozásokat bevezetniük” – mondta a szerdai vita után a jelentésért felelős képviselő, aki az Állampolgári Jogi Bizottság elnöke.

Olvasható mindez az EP sajtóközleményében.

8 hozzászólás a(z) “Az Európai Parlament elfogadta a „Covid19-igazolvány” javaslatot” című bejegyzéshez

Nem kapok szallast, pedig magyar allampolgar is vagyok (Kettos allampolgarsaggal rendelkezem az USA-ba lett a csladom beolta Prizer Covod 19 elleni mind ket vaccinaval rendelkezunk, amit hivatalos orvosi igazolassal tudunk igazolni,) Mivel nem magyarorszagon lettunk beoltva, igy nincs magyar vedetsegi igazolvanyunk . Nem tudok foglalni szallodai szobat, nem mehetunk gyogyfurdobe, ettermekbe szinhaz, mozi stb.
Kernem segitsenek ezt a problemat mielott megoldani. Mar megvettuk a repulo jegynket hogy Magyarorszagra repuljunk, de holl aludjuk stb ha nem foglalhatok szallodat?

Üdvözlöm!
A covid19 igazolványra rákerülő negatív teszt eredmények meddig lesznek érvényesek?Pl ha egy nyaralás alkalmával egy családot letesztelnek akkor a 2 hetes külföldön tartózkodás alatt hányszor kell teszteltetni míg az ember hazaér?

Engem is az érdekelne, hogy Mikor kaphatjuk meg Magyarországon az EU zöld igazolványt ? Másfél hónapja felvettem mind a kettő „Moderna”  oltásokat és még a Védettségi igazolványom sem érkezett meg.

Sajtóhírek szerint június második felében indul el az EU-s Covid19-igazolvány. Egyelőre nem tudjuk, hogy itthon milyen formában lehet hozzájutni, de szinte biztos, hogy csak június vége felé…

Remélem, hogy ezzel az új Egészségügyi Útlevéllel a Világ kormányai nem vezetnek be egy ” Nemzetközi *Egészségügyi * Apartheid” rendszert!!
Nem szeretném, ha az Antitesteim száma szabályozná az Életem!
Keller Tibor
Route Aloys Fauquez 26
CH-1018. Lausanne
Suisse
Lausanne, le 19.05.2021

Én is nagyon várom, hogy meg kaphassam az eu vakcinaútlevelet, mert szeretnék külföldre utazni, pl: koncert vagy üdülés céljából. Mikor és hogyan tudom meg igényelni.

Megkaptam az EU. vakcinat levelet. Németorszagba utazhatok vele? El fogadjak a Kinai oltast?

Hozzászólás a(z) Anna es Peter Kerkuska bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük